Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter

Katica tanya Kardosfa Szentkúti kunyhó Öko-Bükkösd Kft. Tekeresi Lovaspanzió Ökocsiga
« vissza

Mindennapi tippek / Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2015. évi eseménynaptára

 

Az új esztendőben is számos izgalmas, érdekes túrára invitálja a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a természetbarátokat. Folyatódik a nagy hagyományokkal bíró jelvénygyűjtő túra sorozat, lesznek szakvezetéses túrák, éjszakai túrák, kenutúrák, barlangi kalandtúrák.

Olyan helyszínekre is el lehet jutni 2015-ben, ahová eddig nem indultak vezetett túrák. Bárki bekapcsolódhat több alkalommal is a természetvédelmi munkákba, például a békamentésbe vagy a madárgyűrűzésbe. A legfiatalabb korosztályt bábelőadásokkal és játékos ismeretterjesztő foglalkozásokkal várják, a diákok és a felnőttek pedig érdekes ismeretterjesztő előadásokon gyarapíthatják ismereteiket.

Az eseménynaptár itt megtalálható, valamint elérhető a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapján (www.ddnp.hu).




Mindennapi tippek

Zöldköznapi praktikák »
Szakvezetési segédlet »
Én felelős ökoturista vagyok! »
Az év gombája 2015. »
Az év fája 2015. »
Az év madara 2015. »
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2015. évi eseménynaptára »
Az év vadvirága 2015. »
Felelősségteljes turista és utazó »
Kerékpáros körút a Lengyel-Annafürdő környéki erdőkben »
2016. Az év hüllője »
Komposztálás a családban »
2016. Az év fája »
2016. Az év vadvirága »
Ne csak szép legyen! - kiadvány a környezettudatos lakásfelújításról »
Vidék, ami a tenyerén hordoz »
Az év rovara 2015. »
Az év kétéltűje 2015. »
Az év emlőse 2015. »
Tárgyaink története - filmajánló »
2016. Az év madara »
2016. Az év hala »
2016. Az év rovara »
Ajánlások Zöld fesztiválok szervezéséhez »
Magyarország madarai online adatbázis »

Térkép

tovább »

Eseménynaptár

  2020 Október  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
  2020 November  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
  2020 December  
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
  2021 Január  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
  2021 Február  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
  2021 Március  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
  2021 Április  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
  2021 Május  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
  2021 Június  
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930
  2021 Július  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
  2021 Augusztus  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
  2021 Szeptember  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
  2021 Október  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
  2021 November  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
  2021 December  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
  2022 Január  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
  2022 Február  
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28
  2022 Március  
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
  2022 Április  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
  2022 Május  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
  2022 Június  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
  2022 Július  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
  2022 Augusztus  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
  2022 Szeptember
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930

tovább »

Galéria

 
 

tovább »