Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter

Katica tanya Kardosfa Szentkúti kunyhó Öko-Bükkösd Kft. Tekeresi Lovaspanzió Ökocsiga
« vissza

Mindennapi tippek / Az év madara 2015.

 

A búbosbanka 1989-ben és 1990-ben, tehát két egymást követő évben már volt az év madara. Ezt követően a 2014. évi internetes szavazás résztvevői a fekete rigó és a vörösbegy előtt ismét ezt a fajt választották az év madarának.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indított "Év madara" programjának célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása, melyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak (gazdálkodók, vadászok, pedagógusok) különösen fontos szerepe van.

Spanyolországtól Kínáig Eurázsia mérsékelt és mediterrán zónájában, Dél- és Délkelet-Ázsia egészén, Afrika jelentős részén és az Arab-félszigeten is költ. A faj Európa legtöbb országában fészkel. Kontinensünkön a legészakibb állományok Észtország és Oroszország Balti-tengeri partvidékén költenek. Magyarországon a zárt erdők kivételével országosan elterjedt, jelentős részben kultúrakövető madár.

Hatalmas elterjedési területe közel 30 millió négyzetkilométer, világállománya 5 millió egyedre becsülhető. Hazai fészkelőállománya 10.000–17.000 párra tehető, és az MME évente megismételt országos Mindennapi Madaraink Monitoringja felmérések adatai alapján az ezredfordulót követően enyhén csökkenő képet mutat.

Eredeti élőhelyét a fákkal, facsoportokkal tarkított sík és dombvidéki nyílt területek jelentették, de jól alkalmazkodott a legeltetés, földművelés által átalakított kultúrtájhoz, beleértve a tanyasi, falusi környezetet és a városokat is, ahol táplálkozó- és fészkelőhelyet egyaránt talál.

Amit a madárról tudni kell:  Részletes információk

Forráf: greenfo.hu




Mindennapi tippek

Zöldköznapi praktikák »
Szakvezetési segédlet »
Én felelős ökoturista vagyok! »
Az év gombája 2015. »
Az év fája 2015. »
Az év madara 2015. »
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2015. évi eseménynaptára »
Az év vadvirága 2015. »
Felelősségteljes turista és utazó »
Kerékpáros körút a Lengyel-Annafürdő környéki erdőkben »
2016. Az év hüllője »
Komposztálás a családban »
2016. Az év fája »
2016. Az év vadvirága »
Ne csak szép legyen! - kiadvány a környezettudatos lakásfelújításról »
Vidék, ami a tenyerén hordoz »
Az év rovara 2015. »
Az év kétéltűje 2015. »
Az év emlőse 2015. »
Tárgyaink története - filmajánló »
2016. Az év madara »
2016. Az év hala »
2016. Az év rovara »
Ajánlások Zöld fesztiválok szervezéséhez »
Magyarország madarai online adatbázis »

Térkép

tovább »

Eseménynaptár

  2023 Május  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
  2023 Június  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
  2023 Július  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
  2023 Augusztus  
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
  2023 Szeptember  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
  2023 Október  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
  2023 November  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
  2023 December  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
  2024 Január  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
  2024 Február  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829
  2024 Március  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
  2024 Április  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
  2024 Május  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
  2024 Június  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
  2024 Július  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
  2024 Augusztus  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
  2024 Szeptember  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
  2024 Október  
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
  2024 November  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
  2024 December  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
  2025 Január  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
  2025 Február  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728
  2025 Március  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
  2025 Április
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930

tovább »

Galéria

 
 

tovább »