Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter

Katica tanya Kardosfa Szentkúti kunyhó Öko-Bükkösd Kft. Tekeresi Lovaspanzió Ökocsiga
« vissza

Mindennapi tippek / 2016. Az év hüllője

 

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület(MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2016 év hüllőjének a kockás siklót választotta. 

Kevésbé közismert, hogy Magyarországon két vízisiklófaj él, melyek közül a kockás sikló az, amelyik jobban kötődik a vízhez. Legnépszerűbb üdülőhelyünkön, a Balatonon például gyakrabban lehet vele találkozni, mint közeli rokonával, a vízisiklóval. Talán éppen ez az, amiért többször keveredik konfliktusba az emberrel, mint más hüllőink, ugyanis előszeretettel húzódik meg csónakokban, vitorlás hajókon, bukkan fel zsúfolt strandokon vagy keres magának menedéket nyaralóépületekben. 
Mégis a vizes élőhelyek részének kell tekintenünk, ártalmatlansága és érdekes életmódjapedig kiváló lehetőséget nyújthat arra, hogy általa is csökkentsük a hüllőkkel szembeni ellenszenvet
Vizeink természeti állapotának romlása, a folyó- és tópartok átalakítása, kiépítése azonban komolyan veszélyezteti ennek a fajnak a fennmaradását.

Az év hüllőjével kapcsolatos programok révén az MME minél szélesebb körben szeretné megismertetni és megszerettetni ezt a különös kígyót, és felhívni a figyelmet arra, hogy modernizáló életünk egyre kevesebb helyet hagy az élővilágnak, köztük a kétéltűeknek és hüllőknek. Az idei programok során az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya nagy hangsúlyt fektet a faj elterjedésének térképezésére, amiben bárki részt vehet. 
Számos ismeretterjesztő előadással, családi programokkal és kirándulásokkal igyekeznek közelebb hozni a laikus közönséghez hazánk legvízibb vízisiklóját. 

 

A kockássikló-védelmi évre megújult az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapfelülete, ahova bárki feltöltheti megfigyelési adatait. Ennek, az MME által fenntartott, népszerű alkalmazásnak köszönhetően az ország lakossága amatőr természetbúvárként nélkülözhetetlen segítséget tud nyújtani a veszélyeztetett állatfajok védelméhez. 
A kétéltű- és hüllőtérképezési oldal új fejlesztései >>>

 

Forrás: greenfo.hu




Mindennapi tippek

Zöldköznapi praktikák »
Szakvezetési segédlet »
Én felelős ökoturista vagyok! »
Az év gombája 2015. »
Az év fája 2015. »
Az év madara 2015. »
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2015. évi eseménynaptára »
Az év vadvirága 2015. »
Felelősségteljes turista és utazó »
Kerékpáros körút a Lengyel-Annafürdő környéki erdőkben »
2016. Az év hüllője »
Komposztálás a családban »
2016. Az év fája »
2016. Az év vadvirága »
Ne csak szép legyen! - kiadvány a környezettudatos lakásfelújításról »
Vidék, ami a tenyerén hordoz »
Az év rovara 2015. »
Az év kétéltűje 2015. »
Az év emlőse 2015. »
Tárgyaink története - filmajánló »
2016. Az év madara »
2016. Az év hala »
2016. Az év rovara »
Ajánlások Zöld fesztiválok szervezéséhez »
Magyarország madarai online adatbázis »

Térkép

tovább »

Eseménynaptár

  2023 Május  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
  2023 Június  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
  2023 Július  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
  2023 Augusztus  
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
  2023 Szeptember  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
  2023 Október  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
  2023 November  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
  2023 December  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
  2024 Január  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
  2024 Február  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829
  2024 Március  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
  2024 Április  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
  2024 Május  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
  2024 Június  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
  2024 Július  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
  2024 Augusztus  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
  2024 Szeptember  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
  2024 Október  
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
  2024 November  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
  2024 December  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
  2025 Január  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
  2025 Február  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728
  2025 Március  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
  2025 Április
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930

tovább »

Galéria

 
 

tovább »