Dél-Dunántúli Ökoturisztikai Klaszter

Katica tanya Kardosfa Szentkúti kunyhó Öko-Bükkösd Kft. Tekeresi Lovaspanzió Ökocsiga
« vissza

Táborok 2016

Nyári táborok 2016.


Megérkeztek a 2016-os nyári tábor ajánlataink! 
Nézd meg, milyen táborokat kínálunk 2016-ban!

 

 

Nyári tábor a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában (Somogy megye)

Sziágyi Erdei IskolaA SEFAG Zrt. által üzemeltetett Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola 2016. augusztus 8-tól 12-ig nyári tábort szervez a rinyabesenyői erdőtömb mélyén, általános iskoláskorú gyermekek részére.

Az "Erdőkerülő táborban" töltött 5 nap alatt a gyerekek megismerkedhetnek Belső-Somogy növény- és állatvilágával, az erdész és vadász munkájával.
Az oktató-nevelő programok során ismereteket szerezhetnek az erdőgazdálkodás fontosságáról, a természet- és  környezet védelmének fontosságáról, a táplálék láncról, madarakról, emlősökről, védett növényekről és állatokról, fafajokról, stb. A diákok túra során megismerkedhetnek az iránytű-és tájoló használatával és gyakorolhatják a térképi tájékozódást. Az erdei iskolát övező 6 tanösvényen kerékpártúrákat, játékos vetélkedőket szerveznek a résztvevőknek.

A tábor ideje alatt napi ötszöri étkezést biztosítanak, speciális táplálkozási igényeket is figyelembe véve.

A tábor díja: 19.500 Ft/fő (ÁFA-t tartalmazza)

Részletek és jelentkezés:
Mihály Bernadett, erdei iskola vezetője, 30/901-8620
E-mail:  info@sziagyisuli.hu
Honlap: www.sziagyisuli.hu, www.sefag.hu

Napközis tábor a Szennai Skanzenben

Szennai SkanzenHömbölgő tábor

Tábor leírása: A Szennai Skanzen élő múzeumi helyszíneinek interaktív megismerése, kézműves programok, népi gyermek és sportjátékok, természetismeret a Zselicben.

Programok napi időtartama: 8 óra

Ajánlott csoport létszám: 75 fő

Program költsége (bruttó): 13000 Ft/fő/turnus

Étkezési költség (bruttó): 7000 Ft/fő (tízórai, ebéd, uzsonna)

Jelentkezési határidő a program kezdete előtt: 2016. június 15.

Kapcsolattartó: Farkas Gergely

szennai.skanzen@gmail.com

0682/584013, 0630/8947269

Honlap: www.skanzen.hu

Táborok a Bükkösdi Ökoparkban

Bükkösdi ÖkoparkTermészetfotós tábor

Körtvélyesi László fotóművész már a tavalyi évben is nagy sikert aratott a tábor résztvevői körében. A gyerekek imádták az Ökoparkban töltött néhány napot. Körte bácsi, ahogy a legtöbben ismerik, számos díjjal büszkélkedhet, és nem mellesleg az Ökopark fotóinak nagy részét is ő készítette.

"Hajolj közelebb, ismerj meg, vigyél magaddal" mottóval várjuk a természet felfedezésére vágyó 12-18 éves gyermekeket. A páratlanul szép természeti környezet és Körtvélyesi László, fotóművész szakértelme együttesen különös élményeket ígér.

Turnus (5 nap/4éj, teljes ellátással): 2016. június 20-25.

Díja: 32.000 Ft

Bővebb információ: Körtvélyesi László 0620/405 5665.

Bükkösdi ÖkoparkVadásztáborok

A tábor vezetője évek óta Jauk Edit, aki a gyerekek szeretete, az állatok és a természet iránt érzett tisztelete miatt érdemelhetné ki a legjobb táborvezető címet. Szakmai tapasztalatának köszönhetően a gyerekek rengeteget tanulhatnak tőle. A táborba 10-16 éves ifjakat várunk.

A tábor programjába tartoznak a természetvédelemről, vadászatról, trófeákról, vadgazdálkodásról szóló ismeretszerző és szabadidős programok, melyek mindegyikét szakemberek vezetik.

Turnusok (6 nap/5éj teljes ellátással):

2016. június 27- július 2.

2016. július 11-16. 

2016. július 25-30.

2016. augusztus 8-13.

Részvételi díj: 42 000 Ft/fő

Bővebb felvilágosítás: 30/335-2034

Honlap: www.okobukkosd.hu

 

Ehető vad- és gyógynövény táborok Cserkúton

Gyógynövény táborIdőpontok: 2016. május 20. - 23. (péntektől - hétfőig), június 21. - 24. (keddtől - péntekig).

Táborvezetők: Babulka Péter gyógynövénykutató (www.tarnics.hu) és Németh Ibolya Bia környezeti nevelő, falusi vendéglátó (www.biobia.hu).

Előzetes jelentkezési határidők: 2016. március 15., illetve április 20.

Létszám: maximum 15 fő! Amennyiben a jelzett létszám betelik, akkor az újabb   érdeklődők várólistára kerülnek és onnan még felkerülhetnek a táborozók listájára, ha valaki időközben lemondja a részvételi szándékát.

Részvételi díj teljes ellátással, szállás nélkül: 47.000 Ft/fő, ami a képzés díját és teljes ellátást - reggeli-ebéd-vacsorát tartalmaz, a sajátos étkezési igényeket figyelembe véve. 

Szállásajánlataink
- Biobia Porta Pajta Szálló: 1500 Ft/fő/éj (www.biobia.hu), 
- Vörösdombi Vendégház: 2 ágyas, fürdőszobás szobában: 4200 Ft/fő/éj,(egyedül 7000 Ft) 2 ágyas szobában: 3900 Ft/fő/éj, (egyedül 6500 Ft) www.vorosdombi.hu
- Vackor Vendégházak: 3800 Ft/fő/éj, egyedül 5000 Ft/fő/éj www.vackorhazak.hu
- Jakab-hegy Vendégház: 3000 Ft/fő/éj, egyedül: 4000 Ft/fő www.jakabhegyvendeghaz.hu

A tábor témájáról, céljáról: Az utóbbi néhány évtizedben nemcsak Európában, hanem szerte a nagyvilágban fokozódó érdeklődés mutatkozik a vadon élő és a természetből (vagy kertjeinkből gyomként) begyűjthető ehető növények iránt, melyek között szép számmal találhatunk olyanokat is, amelyeket elsősorban gyógynövényként tartunk számon. Jó példa erre a csalán, a komló, a gyermekláncfű, a tyúkhúr, a galagonya, a vérfüvek, a zamatos turbolya, a bojtorjánok, a porcsin vagy a madárkeserűfű. Régebben, különösen ínséges és háborús időkben e növények ismerete nélkülözhetetlen volt a nehéz idők túléléséhez.

A tábor fő célja az, hogy a táborozók minél többet megtudjanak a Nyugat-Mecsekben fellelhető vadon élő ehető- és a gyógyításban is felhasználható növényekről, azok gyűjtéséről, feldolgozásáról és hasznosításuk fontosabb lehetőségeiről.

A növényismereti foglalkozásokat és kirándulásokat Péter vezeti, a mindennapi ételeink elkészítésének változatos módjaiba, a különféle tartósítási eljárásokba pedig Bia avat be.

Jelentkezés és szállásinformáció: Biánál (e-mail: bia.cserkut@gmail.com; telefon 06-30-437-2340).

 

Mecseki Diákszállás táborajánlatai

A 81 fős Mecseki Diákszállás a csodálatos, festői szépségű mecseki völgyben, Pécstől 15 km-re, a Pécsi-tó északi végében, a szabad strandtól kb. 250 m-re található.

Családi szállásunkat azoknak a csoportoknak ajánljuk, akik előnyben részesítik a háborítatlan természetet, a vízpartot és a számtalan, színes programot. Ez ORFŰ! Garantált a szórakozás!

Szállásaink között van klasszikus tábori szállás, de a magasabb színvonalú szállást is tudunk biztosítani mindenki igénye és pénztárcája szerint.

Diákszállás 8-10 fős szobák, összesen 51 fő. A kísérők részére egy 3 fős apartmant, illetve a sofőrök részére egy 2 fős sofőrszobát biztosítunk.

Panzió jellegű diákszállás 4-6 ágyas szobák saját fürdővel, összesen 34 fő.

Mecseki DiákszállásMűvészi táborokhoz ajánljuk: Levendula Pajtaszínház... Egy cseppnyi múltidézés Orfűn!

Miért érdemes minket választani?

  • Megtapasztalhatja a "kedves" vendéglátást!
  • Több napos foglalásnál kedvezményes ár.
  • Színvonalas, gyermekbarát szállás.
  • Saját konyhánkban finom ételeket készítünk a gyerekek kívánsága szerint.
  • Önellátásra alkalmas főzőkonyhát biztosítunk.
  • Teljes körű programszervezést vállalunk.
  • Egyedülálló néprajzi és kulturális környezetet kínálunk a Levendula Pajtaszínházban.
  • Tartalmas programkínálatot biztosítunk a saját nyitott, kültéri tanteremmel.
  • Szabadidős programok: vízi sportok, túraútvonalak, kültéri fitness terem, tanösvények, természetvédelmi terület, kerékpárút.
  • 5 strand 3 km-en belül (meleg vizes termálfürdőtől az Aquaparkig).
  • Sportolási lehetőségek: kispályás focipálya, csocsó, kosárlabda palánk, játszótér, ping-pong, bérelhető műfüves focipálya és tornaterem, teniszpálya, vízi sportok...
  • Udvari kemencénkben lehetőség van a hagyományos ételek elkészítésére.

Mecseki DiákszállásHa van csapatod, de nem szeretnél a programszervezéssel bajlódni, akkor válassz a kidolgozott, új tematikájú nyári táboraink közül:

  • Mazsola főzőiskola
  • Haramia gyermektábor
  • Rosszcsonti horgásztábor
  • Zöldike öko- és életmód tábor

WEB: www.orfu-diakszallas.hu

 

Nyári táborok a Mecsekerdőnél

mecsekerdő taborokNapközis nyári kalandtábor 6-14 éveseknek

2016. június 20-augusztus 26. 

A Park játékainak korlátlan használata, versenyek és tudáspróbák, a környék erdeibe szervezett kirándulás, programok a Planetáriumban és az Állatkertben, strandolás.

A táborok 06.20-08.26-ig heti turnusokban indulnak, hétfőtől-péntekig, 9-16 óráig. Folyamatos jelentkezés!

Reggel 8 órától ill. délután 17 óráig a gyermekfelügyelet biztosított!

Táborok díja: 22.000 Ft/5 nap/gyermek, 20.000 Ft/5 nap/testvér vagy tavalyi táborozó vagy 2016-ban többször táborozó

Tartalma: korlátlan parkbelépő, ebéd és uzsonna, belépőjegyek a programokra

Helyszín: Mecsextrém Park, Pécs-Árpádtető

Információ: +36 72 515 927, info@mecsextrem.hu

 

Természetfotós és élménytábor 10-18 éveseknek

2016. július 18-22.

Az elméleti és gyakorlati oktatás során a gyerekek alapjaiban ismerkedhetnek az analóg- és digitális fényképezéssel, kiegészítőkkel, a fotózás különböző ágazataival. A természetfotózásra túrákkal, kirándulásokkal, kisvonatozással - azaz élményeken keresztül hangolódnak rá, a Mecsextrém Parkban pedig az extrém exponálásokat is lehet gyakorolni.

Táborok díja: 27.500 Ft/5 nap/gyermek , 22.000 Ft/5 nap/testvér
Tartalma: szállás, napi négyszeri étkezés, kézműves alapanyagok, Mecsextrém Park belépőjegy, egyéb programok.

Jelentkezési határidő: Táboronként az első 29 jelentkezési lap beérkezéséig.

Helyszín: Kikerics Erdészeti Erdei Iskola

Információ: Pappné Németh Tünde, +36 30 6630 997, nemeth.tunde@mecsekerdo.hu

 

Fűben Fában Játék Tábor 6-10 éveseknek

2016. augusztus 8-12.

A táborba az alkotni és a természetet megismerni vágyó gyermekeket várják. Régi népi játékokat és különböző kézműves technikákat sajátítanak el, kreatívan használják a természet adta anyagokat, barangolnak erdőn-mezőn, ismerkednak a környék növényeivel és állataival. Lesz tájékozódó túra-verseny, közös főzés és tábortűz, valamint kirándulás a Mecsextrém Parkba.

Táborok díja: 27.500 Ft/5 nap/gyermek, 22.000 Ft/5 nap/testvér
Tartalma: szállás, napi négyszeri étkezés, kézműves alapanyagok, Mecsextrém Park belépőjegy, egyéb programok.

Jelentkezési határidő: Táboronként az első 29 jelentkezési lap beérkezéséig

Helyszín: Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza

Információ: Adorján Rita, +36 30 6630 940, adorjan.rita@mecsekerdo.hu

Térkép

tovább »

Eseménynaptár

  2016 December  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
  2017 Január  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
  2017 Február  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728
  2017 Március  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
  2017 Április  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
  2017 Május  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
  2017 Június  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930
  2017 Július  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
  2017 Augusztus  
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
  2017 Szeptember  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
  2017 Október  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
  2017 November  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
  2017 December  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
  2018 Január  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
  2018 Február  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728
  2018 Március  
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
  2018 Április  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30
  2018 Május  
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
  2018 Június  
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
  2018 Július  
H K SZ CS P SZ V
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
  2018 Augusztus  
H K SZ CS P SZ V
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
  2018 Szeptember  
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
  2018 Október  
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031
  2018 November
H K SZ CS P SZ V
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930

tovább »

Galéria

 
 

tovább »